A bokrosodás az őszi búza termesztésének egyik meghatározó szakasza, amit növénykondicionáló készítmények használatával jelentős mértékben támogathatunk.
Miért fontos a bokrosodás?
A búza – hasonlóan a többi gabonaféléhez – ún. elnyelő korlátozott növény. Ez azt jelenti, hogy a termés mennyiségét a kialakult termésképletek száma és nagysága fogja bekorlátozni.
A búza esetében tehát arra kell törekedni, hogy minél több kalászt, azon minél több emeletet/kalászkát, azon belül minél több virágot képezzen, illetve a szemek korai fejlődési időszakában minél nagyobb legyen a táplálószövet sejtszáma.
A bokrosodás során kezdetben a másodlagos gyökerek növekedése indul meg a bokrosodási csomóból, melyeknek tömege és a búza bokrosodó képessége között szoros összefüggés van. Ezután a főhajtás alsó szártagján elhelyezkedő alvórügyekből oldalhajtások nőnek, számuk megegyezik a későbbi sarjkalászok számával. Az így keletkezett és megfelelően fejlődő sarjkalászok intenzív körülmények között jelentős termésnövekedést eredményezhetnek.
A bokrosodás az első mellékhajtás megjelenésétől a szárba indulásig tart. A bokrosodás már 2-4 °C-on is megindul, de 13-18 °C az ideális hőmérséklet. A kelés és a bokrosodás kezdete között általában 15-25 nap telik el. Késő őszi vetés esetén a fenofázis hossza 4-5 hónap is lehet. A bokrosodás időtartama optimális körülmények között 50-60 nap.
A bokrosodás folyamata ugyan ősszel kezdődik, de a szervdifferenciálódás folyamata mindig tavasszal megy végbe. Ebben az időszakban alakul ki a kalászonkénti kalászkaszám, ezért a szemtermés szempontjából ezek a szakaszok meghatározók.
A bokrosodás időszakban különösen fontos, hogy a növény számára biztosítsuk a megfelelő mennyiségű tápanyagot és a zavartalan fejlődést. A gazda számára elsődleges cél, hogy a bokrosodás során minél nagyobb legyen a növényenkénti átlagos hajtásszám, továbbá, hogy ezekben a hajtásokban teljes értékű kalászok alakuljanak ki, vagyis minél nagyobb legyen a produktív bokrosodás.
Növénykondicionáló készítmények hatása a bokrosodás során
A környezeti stresszhatások kivédése rendkívüli fontossággal bír a bokrosodás időszakában. A hideg talaj, csapadékhiány vagy -többlet, magas hőmérséklet, gomba- és rovarkártétel mind negatív hatással vannak a búza fejlődésére. Kivédésükhöz, mérséklésükhöz a különböző növénykondicionáló készítmények jól alkalmazhatók.
A növénykondicionáló készítmények közül ebben az időszakban kiemelt szerephez jutnak egyrészt a fermentált gyógynövény alapú növénykondicionáló termékek, mint a Balance System Product Family L&S Lomb, mely a levélen keresztül, azok ellenállóvá tételével fejti ki hatását.
Másrészt a komplex növekedés szabályzó növénykondicionáló szerek, mint az Albit, többfeladatos védő- és stimulálószerként működnek a bokrosodás időszakában.
Ugyanakkor a magas amino-, huminsavakat tartalmazó növénykondicionáló készítmények is jó szolgálatot tesznek, mint a Dell’ Agro Plus, mely a búza korai bokrosodás végi kezelésére a talajon és levélen keresztül is hat, így lehetőséget nyújt a növény vegetatív fejlődésének fokozására.
A fenti növénykondicionáló készítmények rendkívül jól kompenzálják a környezet negatív hatásait, természetesen csak egy bizonyos mértékig. Ezen túl, amennyiben a generatív részek fejlődése során (kalászhányás és virágzás) juttatunk ki növénykondicionáló készítményt, azzal hozzájárulunk a mennyiség fokozásán túl a minőségi paraméterek javításához is.
HIRDETÉS
