+36 70 298 6999
info@novenykondi.hu

H-P 8.00 - 18.00

Hogyan használja szakmai tudástárunkat?

BETEKINTÉS A LEGGYAKRABBAN FELTETT KÉRDÉSEKBE

Mi az, hogy növénykondicionáló?
Fogalomtárunkban a növénykondicionáló címszó alatt megtalálja a választ: A 36/2006 FVM rendelet megfogalmazása szerint Növénykondicionáló készítmény: a növények fejlődésére, terméshozamára és általános állapotára kedvezően ható, szerves vagy szervetlen anyagokból előállított készítmény, amely a növényi életfolyamatokra elsődlegesen a tápanyagforgalom befolyásolásán keresztül hat. Ezen túl szakcikkekben igyekszünk megvilágítani, hogy mi a különbség pl. biostimulátor és növénykondicionáló között.

Mik tartoznak a termésnövelő anyagok közé?
Fogalomtárunkban a termésnövelő anyagok címszó alatt megtalálja a választ: A 36/2006 FVM rendelet megfogalmazása szerint a termésnövelő anyagok az alábbiak szerint csoportosíthatók: MŰTRÁGYÁK, SZERVES TRÁGYÁK, ÁSVÁNYI TRÁGYÁK, KOMPOSZTOK, GILISZTAHUMUSZOK, TALAJJAVÍTÓ ANYAGOK, TALAJKONDICIONÁLÓ KÉSZÍTMÉNYEK, MIKROBIOLÓGIAI KÉSZÍTMÉNYEK, TERMESZTŐKÖZEGEK, NÖVÉNYKONDICIONÁLÓ KÉSZÍTMÉNYEK, EGYÉB KÉSZÍTMÉNYEK. Az egyes terméktípusok egymással kombinálhatók, ekkor a készítmény megnevezésében előre kerül a legnagyobb arányban szereplő alkotórész (alaptípus). Ezen túl szakcikkekben szeretnénk megmutatni, hogy ez a kategorizálás az engedélyezés számára elengedhetetlen, de a gyakorlat az anyagok hatásmódjára, várható hatására koncentrál. Gyakran különböző besorolású anyagokkal hasonló hatást, míg azonos besorolású anyagokkal egymástól nagyon különböző hatást lehet elérni.

Mik azok a biostimulátorok?
Magyarországon jogszabályi szinten nincsen meghatározva, hogy mik azok a biostimulátorok. A különböző szakértők, szakmai fórumok pedig nem teljesen ugyanazt értik alatta, tehát nincsen egy általánosan elfogadott definíciója. A nemzetközi biostimulant szóhasználat is némileg eltér a magyar biostimulátortól. Idehaza leginkább a növénykondicionáló-, a talajkondicionáló- és a mikrobiológiai készítményeket értik alatta. Fogalomtárunkban a biostimulátor címszó alatt egy általunk használhatónak vélt definíción túl példákat is adunk. Szakcikkekben pedig példákkal világítjuk meg a biostimulátorok világát.

Segítségre van szüksége?

Szakmai tudástárunkat folyamatosan bővítjük

Küldetésünknek érezzük, hogy a növénykondicionálók rengetegében utat mutassunk. Ehhez megfelelő információkat kínálunk olvasóinknak. Fogalomtárunkban megtalálhatják a téma legfontosabb kulcsszavait, kifejezéseit. Szakmai cikkeinket folyamatosan bővítjük átfogó vagy éppen részletekbe menő magyarázatokkal, hatásmechanizmusok értelmezésével, újdonságok, érdekességek bemutatásával. Céljaink között szerepel, hogy kísérleti eredményeket mutatunk meg az érdeklődő olvasók számára. Összegyűjtünk hasznos linkeket és jogszabályokat. Böngéssze oldalainkat, ha nagyobb rálátást szeretne a növénykondicionálók világára.

FOGALOMTÁR

Rendellenesség, a szabályostól való eltérés; pl. fejlődési rendellenesség, kromoszómarendellenesség.

Az élőlények életfolyamataira ható élettelen környezeti hatások: pl. az oxigén, a fény, a hó, a víz, a növények számára a talaj tápelemei, a szén-dioxid, éghajlat, domborzat. Általában bonyolult szinergizmussal hatnak, egyik tényező csak a másik jelenlétében fejti ki hatását.

A sejtek növekedését gátló növényi hormon. A fák leveleinek lehullását, a rügyek téli nyugalmi állapotát idézi elő. A növekedést serkentő hormonokkal és a környezeti tényezőkkel együtt fejti ki hatását.

Gázok elnyelése, oldódása folyadékokban v. szilárd anyagokban.

A vízpára mennyisége 1 m³ levegőben (g/m³).

Oldatok savas kémhatasának hidrogénion-koncentrációval kifejezhető mértéke.

Életműködésükhöz savas pH-jú közeget igénylő baktériumok. Savas karakterű talajokban, bányavizekben gyakoriak. Az acidofil baktériumokhoz tartoznak a kénbaktériumok.

Szeme telt, fényes felületű, pirosbarnás, benne a sikér a keményitószemcséket és az endospermium többi alkotórészét szorosan összefogja; metszésfelülete üveges (üvegesség). Az a. sűrűsége,hektolitertömege nagyobb, mint a lisztes búzáé, egyúttal könnyebben őrölhető, lisztjének pedig jobb a vízfelvevő és gázvisszatartó képessége

Mennyiségi jelleget meghatározó poligének hatásának az összegeződése; a fenotípus kialakításában jelentős. Egy bizonyos tulajdonság annál kedvezőbb mértékben jelenik meg, minél több gén vesz részt a jelleg formálásában.

Az élőlények alkalmazkodása a környezeti adottságokhoz.

Anyagoknak megkötődése egy másik anyagnak (adszorbensnek) a felületén. Az adszorbens nagy fajlagos felületű (lyukacsos, pl. az orvosi szén). Az adszorpciónak nagy a jelentősége az ioncserében, a növények ionfelvételében (lásd növények ásványi táplálkozása), valamint az enzimreakciók mechanizmusában.

Az emberi kultúrával együtt elterjedt, más területekről (éghajlatról) behurcolt növények.

Élőlények, amelyek csak szabad oxigén (levegő) jelenléténél létezhetnek.

Szilárd anyagok v. folyadékok kolloidális nagyságrendű részecskéinek eloszlása a levegőben, amelyek az ún. kondenzációs magvakat szolgáltatják, ezek a felhő- és csapadékképződés alapjai. Aeroszolt képez a levegőben levő füst, a köd.

Más néven ködképző gépek. A vegyszeres növényvédelem gépei közé tartoznak. Az általuk képzett cseppek méreteiben különböznek társaiktól. A hatóanyagot 50 mikrométernél kisebb cseppekben juttatják ki, amelyek szinte ködöt alkotva ereszkednek le, jól behatolva a védendő növényi kultúra lombozatába. Ezzel nemcsak a tökéletesebb, a vegyszertakarékos növényvédelmet, hanem a környezetvédelmet is szolgálja. A mechanikus aeroszolgépek a hidraulikus, az ütközőlapos és a légporlasztásos cseppképzés kombinációjával érik el a mikron nagyságrendű cseppeket. A termikus aeroszolgépek vagy hideg, vagy meleg eljárással dolgoznak. A hideg ködképzés lényege, hogy a hatóanyag gyorsan párolgó oldószerben jut a védendő növényzetre. Az előbbi elpárolog, a hatóanyag pedig finom köd formájában ülepedik le. A meleg ködképzés során a hatóanyagot túlhevített gőzbe vagy a traktor forró kipufogógázába porlasztják, amely lehűlve ködként csapódik le.

Durva szemcséjű, összecementeződött kőzetkeverék.

A mezőgazdaságilag művelt területek állati és növényi életközössége. Növényvilágának kialakulása az emberi tevékenységtől függ, a szerves anyagok jelentős részét az ember betakarítja, ennek pótlásáról gondoskodik. Állatvilágának jelentős része állandó, egyes állatcsoportok cserélődhetnek a kultúrnövényekkel. Fontos agrobiocönózis típusok: szántóföld, házikert, gyümölcsös, szőlő, legelő, rét.

Valamely területről a gondos gazdálkodás feltételezésével várható mezőgazdasági hozam. Meghatározzák: a talaj természetes termékenysége, a domborzati, éghajlati és közgazdasági viszonyok, a nekik megfelelő termelési szerkezet és az alkalmazott termelési módszerek, általában a termelés színvonala. Az agroökológiai potenciál felmérése nyomán alakítható ki a helyesen értelmezett tájtermesztés, amely az adott körülmények közé leginkább illő növények termesztésével, illetve állatok tenyésztésével igyekszik a természetes tartalékok ésszerű kiaknázása és folyamatos pótlása révén tartósan jövedelmező gazdálkodást folytatni.

Üledékes kőzet, apró szemcséinek mérete kisebb 0,002 mm-nél.

A sejtek anyagforgalmában jelentős, biológiai forrásból eredő energia felhasználásával végbemenő szállítási folyamat. A membránban levő úgynevezett hordozómolekulák a szállítandó anyaggal komplexet képeznek, majd a membrán másik oldalára átfordulnak, ahol a komplexről a szállított anyag leválik. Az energiaforrás a mitokondriumokban felépült ATP-molekula.

Az az energiamennyiség, amely a molekulán belüli kémiai kötéseket fellazítva, azokat reakcióképes állapotba hozza. Az élő szervezetekben az enzimek az aktiválási energiát csökkentve teszik lehetővé a biokémiai folyamatokat.

Egyes növénycsoportokra (családokra, nemzetségekre) jellemző, bonyolult összetételű, N-tartalmú gyűrűs szerves vegyületek. A növények anyagcseréjében keletkező másodlagos anyagok, valamennyi növényi részben keletkezhetnek és különböző szervekben raktározódhatnak. Az állati és az emberi szervezetben erős élettani hatásuk van; számos alkaloida kis mennyiségben gyógyszer, de a takarmánnyal felvett a.-at tartalmazó növények súlyos mérgezéseket okozhatnak. Szolanintartalmúak a burgonyafélék; a poliploidnemesítésben alkalmazzák az őszi kikerics alkaloidáját, a kolchicint; morfin-, papaverintartalmú a mák; ergotamint, ergotoxint és ergometrint tartalmaz az anyarozs; nikotintartalmú a dohány; lupinint tartalmaz a csillagfürt.

Növények egymásra gyakorolt hatása. Régebben csak a magasabb rendű növényeknél ismerték, az utóbbi évtizedekben vált ismertté a mikroorganizmusok körében. Régóta ismert formája a talajuntság, aminek oka a gyökerek mérgező anyagcseretermékeinek a talajba jutása; a növényekben keletkező etilénnek a közelben levő gyümölcsök érését gyorsító hatása; a mikroorganizmusok körében allelopátiás jelenség az antibiózis. Némely magasabb rendű növény terméke is hat a mikroorganizmusokra, pl. a fokhagymában és a vöröshagymában termelődő fitoncid.

Egyes élőlények megfordítható élettani állapota; kedvezőtlen körülmények között életműködéseiket a legkevesebbre csökkentve vészelik át a szélsőséges körülményeket. Főként az alacsonyabb rendű élőlényekre jellemző alkalmazkodás, valamint a magasabb rendű növények magjára a csírázásig.

Biológiai értelemben élőlényeknek egymásra gyakorolt káros hatása, pl. a mikroorganizmusokra jellemző antibiózis. Az egymással ellentétes hatású erők érvényesülése, pl. a hajlító- és a nyújtóizmok; a gátló és a serkentő belső elválasztású mirigyek működése.

Mikroorganizmusok által termelt olyan anyagok, amelyek más mikroszervezetek szaporodását gátolják v. azokat elpusztítják (lsd. antibiózis). Az ismert antibiotikumtermelő szervezetek nagy része a sugárgombák (Actinomycetales) közé tartoznak. Az antibiotikumokat A. Fleming fedezte föl, az ecsetpenészekhez tartozó Penecillium notatum antibiotikumhatású anyaga után penicillinnek nevezte el. Az állat- és a humán gyógyászaton kívül a növényvédelemben is alkalmazzák.

1. a mikroorganizmusokra jellemző allelopátia, pl. egyes gombák káros hatása a baktériumokra, amellyel szaporodásukat gátolják (->antibiotikumok)

2. növényeknek mikroorganizmusokkal szemben tanúsított ellenálló képessége: a gazdaszervezet mérgező anyagokat termel v. a mikroorganizmus által nem szintetizált, de számára fontos anyagot nem tartalmazza

3. növényeknek alacsonyabb rendű növényevő állatokkal szembeni védekezése, az állat szamara fontos anyag hiánya vagy a termelődő mérgező anyag elfogyasztása következtében az állat a fejlődésben lemarad v. elpusztul.

Olyan készítmények, amelyek más növényvédő szereknek a kultúrnövényre gyakorolt esetleges káros (fitotoxikus) hatását csökkentik, és így lehetővé válik azok biztonságos használata. Elsősorban gyomirtó szerekhez alkalmazzák, ezáltal egyes nagy hatású anyagok az eredetileg érzékenyebb kultúrnövények gyomirtására is alkalmassá válnak. Nálunk az EPTC és az acetoklór gyomirtó hatóanyagok kerülnek a.-kal forgalomba. Az a. más értelemben olyan gyógyszerek, amelyek a mérgezések speciális ellenszerei. A növényvédelemben a legismertebb az atropin, amit a szerves foszforsavészter típusú rovarölőszer-mérgezések hatásos gyógyítására alkalmaznak.

Azok az anyagok, amelyek a biológiai folyamatokban, a közönséges hőmérsékleten levő légtérben az oxidációs láncreakciót gátolják.

Ilyen tulajdonságú a gyapotmagolaj, a santoquinon, a BHA (butil-hidroxi-anizol), DPPD (difenil-p-fenilén-diamin), etoxi-metil-kvinolin stb.

Az antioxidánsokat a lucernaliszt karotintartalmának (karotinoidok) megőrzésére, a zsiradékok avasodásának meggátlására stb. használják.

Vitamin antagonisták. A vitaminokhoz hasonló szerkezetű antimetabolitok, amelyek a koenzimként (enzimek) működő vitaminnak a helyét elfoglalják, ennek következtében az enzim biológiailag hatástalanná válik.

Vitaminhiányt, ill. vitaminelégtelenséget okoznak.

Antocianinok. Különböző növényi szervek és szövetek sejtjeinek üregében (sejtvakuólumokban) előforduló színanyagok.
Kémiailag glikozidok, számos színanyagnak a színe a sejtüregben levő sejtnedv kémhatásától függ, ezek indikátortermészetű anyagok.

Az élő szervezetek tápanyagfelvevő, -átalakító és -lebontó folyamatainak összessége.

A felépítő folyamat az anabolizmus, a lebontó a katabolizmus.

Claviceps purpurea – a tömlősgombák osztályába tartozó, a pázsitfüvek, főleg a rozs kalászában élősködő gomba.

A kalászban 1—2 cm hosszú, sötétbarna, feketés szklerócium fejlődik (varjúköröm), ez a talajban áttelel, tavasszal ebből hajt ki a sztróma, amelybe a termőtestek mélyednek. A termőtestekben alakulnak ki az aszkospórák.

A szklerócium számos alkaloidot tartalmaz, a gyógyászatban fontos drog.

A takarmányba kerülve mérgezést okozhat.

A betakarítás folyamán kipergett magokból kelt növényállomány.

Aszály-vízhiány

Az aszály három típusát különböztethetjük meg:
Légköri aszály, amikor a talajban elegendő nedvesség van a növény számára, azonban a gyökéren keresztüli vízfelvétel kisebb mértékű, mint a forróság miatt bekövetkező párologtatás a levélen keresztül.

Fiziológiai aszály a gyökérzóna és a párologtatózóna közötti nagy hőmérsékletkülönbség miatt a gyökér vízfelvételi zavara következtében lép fel.

Talajaszály a talaj nedvességtartalma a holtvíz szintjéig süllyed. Ez az állapot csak öntözéssel vagy kellő mennyiségű csapadékkal szüntethető meg, megoldás hiányában a növény elpusztul. A tartós aszály ellen védekezhetünk lehetőség szerint öntözéssel.

Fontos az adott területen a helyes fajtaválasztás, de az aszály elleni megelőző védekezési módszerek közül kiemelt jelentőségű az okszerű talajművelés. Ez viszont egy éveken át tartó, folyamatos és tudatos stratégiát jelent a gazdaság egészében.

Az aszálykár – mind a kutatások, mind a gyakorlati tapasztalatok alapján – nem egyforma mértékben jelentkezik a különböző állapotú és minőségű talajokon. A talaj magasabb szervesanyag- és humusztartalma kedvezően befolyásolja a talaj nedvességtartalmát és művelhetőségét is.

Kőzetek, növények és állatok, amelyek a képződési helyükön találhatók ma is.

Önlebontási folyamat a sejt elhalását követően.

Az enzimfolyamatok irányába való eltolódása, a sejtlégzés megszűnése, a sejtszerkezet és a funkció összhangjának megszűnése váltja ki. Anaerob erjedés indul meg, aminek következtében különböző szerves savak halmozódnak fel, a citoplazma kémhatása a savas pH-érték felé tolódik el, ez a lizoszómák (sejtalkotók) lebontó enzimjeinek a működését serkenti.

A citoplazma autolízise után megindul a sejtmag autolízise is (kariolízis), a nukleinsavakat bontó enzimek a kromatinanyagokat fokozatosan lebontják, a sejtmag zsugorodik, majd töredezése és végleges eltűnése (oldódása) következik be.

A halál beálltával fellépő autolízis következtében a szervek fokozatosan ellágyulnak.

Nagy jelentőségű a silózásban, mert a növényi sejtek elhalása után az enzimek a fehérjék 30—40%-át aminosavakra bontják.

Azok az élőlények, amelyek környezetük szervetlen anyagaiból (C02, H20, ionok) építik fel szerves anyagaikat.

A zöld növények a napfényenergia segítségével (fotoszintézissel), egyes alacsonyabb rendű növények kémiai energia felhasználásával (kemoszintézissel) készítenek szerves vegyületet.

“Baktériumölő”

A baktérium sejtmembránját pusztítják el, vagy megzavarják a baktérium szintézisfolyamatait.

A bioszférában mindenütt előforduló, elkülönült sejtmaggal nem rendelkező prokarióták.

A növényektől eltérően sejtfaluk nem merev, a sejtfalon belül sejthártya határolja a citoplazmát.

Általában a betegséget okozó baktériumok jellemzője a sejtfalon kívül elhelyezkedő tok. Mozgásszerveik a kb. 0,1 mikrométer vastag, összehúzódásra képes fehérjékből felépülő csillék, amelyeknek az elhelyezkedése különböző: a sejt egy meghatározott részén v. több helyen, v. az egész sejtet körülvéve találhatók.

Alakjuk szerint három fő típusba sorolhatók: gömb, pálcika v. csavarodott fonal alakúak lehetnek. Anyagcseréjük változatos.

Kisebb csoportot képeznek az autotróf szervezetek, amelyek fotoszintetizálók v. kemoszintetizálók. Az utóbbiak jelentősek a talajéletben; a nitrifikáló baktériumok, a vas- és a kén-baktériumok jelentősek a mineralizációs ( ásványosodás) folyamatokban (nitrogénkörforgás).

A baktériumok többsége heterotróf szervezet, ezek egyik csoportját a szaprofitonok képezik. Számos fajuk mezőgazdaságilag jelentős; v. a különböző erjesztő folyamatokban van fontos szerepük (ecetsav-baktériumok, propionsav-baktériumok, tejsav-baktériumok, vajsav-baktériumok), v. a takarmányok különféle tartósítási eljárásaiban szerepelnek.

A másik csoportot a betegséget okozó baktériumok alkotják, lehetnek növényi, állati v. emberi kórokozók.

Lebontási folyamatuk szerint lehetnek aerob, vagy anaerob szervezetek.

Szaporodásuk ivartalan, kedvező körülmények között 20—30 percenként ismétlődhet; osztódásukat megelőzheti ivaros mag-, ill. plazmacsere.

Egyes baktériumok kedvezőtlen körülmények között nagymértékben ellenálló képletet, un. spórát hoznak létre (spóra-képző baktériumok), ez a körülmények kedvezővé válásával ismét átalakul aktív baktériumsejtté.

(basidium) a bazídiumos gombáknak a bazídiospórát (ivaros spórát) létrehozó bunkósan vagy más alakban megvastagodott hifa vége (utolsó sejtje), amely a tenyésztesten szabadon vagy termőtestekben, azok meghatározott helyén a termőrétegben vagy termőrészben tömörülten foglal helyet és egy vagy többsejtű, továbbá sterigmával (spóratartó nyelecskével) ellátott vagy anélküli.

A fiatal bazídium még két sejtmagvú, a spóra képzésekor történik a bazídiumban a két haploid sejtmag összeolvadása (kariogámia) és a sejtmagosztódás egyszer redukciósan és egyszer számcsökkentően, rendszerint négy magra. A keletkezett haploid sejtmagok a sterigmán keresztül bevándorolnak a sterigmák végén keletkezett hólyagocskákba és megalakulnak a spórák, amelyek aktívan lökődnek le.

Ha a bazídium több sejtből áll, akkor osztott bazídiumról beszélünk.

A kiterjesztett BBCH skála egy egységes kódolási rendszer az egy- és kétszikű növények fenológiai fázisainak pontos beazonosításához. Egy olyan mezőgazdasági skála, amit a nemzetközi szinten is egységes jelölési rendszer igénye hozott létre. Megalkotásában közreműködtek nemzetközi állami szervezetek, kutató intézetek, valamint ipari és mezőgazdasági cégek, mint a BASF AG, Bayer AG, Bayer (Egyesült Királyság), Aventis, A Német Zöldség- és Dísznövénykutató Intézet, a Német Mezőgazdasági és Erdészeti Szövetségi Biológiai Kutatóközpont, a Német Mezőgazdasági Feldolgozóipari Szövetség, a Német Szövetségi Hivatal vagy a Német Élelmiszer és Idegenforgalmi Minisztérium.

A kétszámjegyű kódrendszer arra a fő és másodlagos növekedési szakaszokat figyelembe vevő gabonakódon alapul, amit Zadoks és munkatársai 1974-ben fejlesztettek ki. A BBCH a Biologische Bundesanstalt, Bundessortenamt and CHemical Industry rövidítése.

A skála alapelvei:
• az általános kódrendszer egy olyan keretet biztosít, mely használható a még pontosan be nem skálázott növények esetében is
• a hasonló fenológiai fázisok minden növény esetében ugyanazokkal a kódszámokkal vannak jelölve
• a skálázott növények esetében minden kódszámhoz pontos leírás és a fontosabb szakaszokhoz képi megjelenítések is tartoznak
• a fenológiai fejlődési szakaszok ismertetéséhez egyértelmű és könnyen beazonosítható külső morfológiai leírást alkalmaznak
• ahol további beazonosítás nehézkes lenne, ott csak a fő szár növekedési fázisai az iránymutatóak
• a növekedési szakaszok az egyes növényekre vonatkoznak, melyet a teljes állomány tekintetében reprezentatíven kell figyelembe venni
• a meghatározott méretek faj és/vagy fajta specifikus relatív értékek
• a kód második számjegye (0 – 8) megfelel az adott növekedési szakasz szám- vagy százalékos értékének. Például a 3-as számjegy jelentheti a 3. valódi levelet, a 3. hajtásrudat, a 3. nóduszt, vagy a végleges hossz 30%-át, a virágok 30%-ának kinyílását
• a betakartást vagy a tárolást követő kezelés kódja: 99
• az ültetés előtti magkezelés kódja: 00

A skála felépítése:
A növények teljes fejlődési ciklusa 10 hosszabb ideig tartó, jól megkülönböztethető és felismerhető szakaszra tagolható. Ezeket a fő növekedési szakaszokat sorrendben 0 és 9 közötti számokkal látja el a rendszer. Mivel a rendkívül sok növényfaj közt eltérések is lehetnek az egyes szakaszok növényspecifikusan néha el is hagyhatóak. A szakaszok nem minden növényfaj esetében követik egymást szigorú sorrendben, akár párhuzamos folyamatokként is megjelenhetnek.

 

Növények és állatok összessége egy bizonyos területen, amelyre jellemző egy meghatározott kapcsolatrendszer.

Üledékek, amelyek az élőlények élettevékenysége folytán keletkeznek.

Az élő és élettelen természeti összetevők komplexuma, amelyeket az anyag- és energiacsere köt össze.

Azok az élőlények, amelyek kimutatják a környezeti változásokat, számuk csökken vagy növekedik a környezeti változások (környezetszennyezés, stb.) hatására.

A bioremediáció a szennyezett talaj, talajvíz, felszíni víz, vagy felszíni víziüledék környezeti kockázatának csökkentése biológiai módszerekkel.

„Növényi biostimulátoroknak azokat a termékeket nevezzük, melyek olyan hatóanyagokat és/vagy mikroorganizmusokat tartalmaznak, melyeket a növényre, vagy gyökérkörnyezetébe kijuttatva stimulálják tápanyagfelvételt, a tápanyagok felhasználásának hatékonyságát, növelik az abiotikus és biotikus stressz elleni toleranciát, javítják a termés minőségét, függetlenül a termék tápanyagtartalmától” (Strasbourg 2013). Biostimulátornak olyan anyagokat, növényi kivonatokat vagy mikroorganizmusokat tekintünk, amelyek a növények hajtásrendszerére vagy gyökérzetére juttatva serkentik a növényi életfolyamatokat, javítják a tápanyagok fölvételét és hasznosulását, mérséklik a növényt érő környezeti stresszhatásokat, végeredményben pedig javítják a termés minőségét. Viszonylag kis dózisban történő felhasználásukhoz képest jelentős befolyással vannak a növények élettani folyamataira. A biostimulátorok jellegük és beltartalmuk szerint sokfélék, ezek alapján az alábbi besorolás szerint csoportosíthatóak: 1. Aminosavak és fehérje származékok; 2. Humin- és fulvosavak; 3. Algakivonatok; 4. Mikrobiológiai készítmények; 5. Kisebb csoportok, mint növényi kivonatok, szintetikus stimulánsok, hasznos nyomelemek (pl. Si, Se, Co, Na, Al, Ti).

A növény számára hátrányos kölcsönhatást eredményező tényezők pl. Növényevők, kórokozók, mikrobiális paraziták, vagy a versenytárs növények hatásai.

Csökkentik a növény fitneszét (genegikai rátermettségét).

A növénybe már bejutott kórokozó stratégiája. Szoros kapcsolat az élő növényi sejttel. A növényi sejtek tovább élnek és szinte alig károsodnak.

Összetett szénhidrát.

A cellulóz a Földön előforduló leggyakoribb szerves anyag, a növények vázanyagának alkotó eleme.

A bazídiumos gombákon előforduló jellegzetes, eltérő és különféle alakú, a bazídiumnál rendszerint nagyobb terméketlen hifavégződés.

Ilyen sejtek gyakran vannak a termőrétegben (himeniumcisztida), a kalap bőrén (pileocisztida vagy dermatocisztida) vagy a tönkön (kaulocisztida), a lemezek élén (keilocisztida) vagy a lemezek felületén (pleurocisztida).

Formájuk szerint lehetnek vékony falúak és hifaszerűtől bunkó alakúig (leptocisztida), vastag falúak és a csúcsúkon kampóval (metuloid), vastag falúak és a csúcsúkon kristályokkal (lanprocisztida), vastag falúak és ár alakútól fejesig, szűk üreggel, 10% kálilugban (KOH) feloldódok (lyocisztida), fa alakúan elágazók (dendrocisztida).

Tartalmuk szerint lehetnek, amik belseje fénytörő, kálilúgra (KOH) sárgásra színeződik (krizocisztida), illetve olajszerű anyagot tartalmazó, ami szulfo-vanillinra vörösesre színeződik (glöocisztida).

A spórának az a pontja (általában a csúcsi részen megfigyelhető, kör alakú sejtfal-elvékonyodás), ahol a belső spórafalból (endosporium) képződő csíratömlő a csírázáskor áttöri a külső spórafalat (episporiumot). Ez általában a hilummal átellenes oldalon van.
Lehet egy vagy több csírapórus is.

A ditiokarbamátok a ditiokarbamidsavból levezethető olyan szerves vegyületek, melykeben ditiokarbamát funkciós csoport található. A karbamátokhoz hasonló szerkezetűek, de itt mindkét oxigénatomot kén helyettesíti.

A ditiokarbamát-származékok széles körben elterjedt, önmagukban és kombinációikban használatos gombaölő szerek. Hatássávjuk a rézvegyületekéhez hasonló, ezért rézpótló szereknek is nevezik. A vegyületcsoport kémiailag régóta ismert, de növényvédő szerként a 30-as évek végétől alkalmazzák. A kórokozók enzimjeinek működését gátolják.

Méregjelzés nélküli szerek, de a méhekre és halakra veszélyesek. Néhány bomlástermékük veszélyessége miatt az élelmezés egészségügyi előírások szigorúak, gyümölcsösben, zöldségesben az utolsó kezelésre nem javasoltak (élelmezés-egészségügyi várakozási idő). Az alkohol bomlását a szervezetben gátolják, ezért a felhasználás előtt, alatt és még utána is 8 óráig alkohol fogyasztása veszélyes, azért tilos.

A növényvédelemben a gombaölő szerek esetében alkalmazott dózisok: a legkisebb gyógyító vagy hatóanyag ez a szer azon legkisebb mennyiség, amely anélkül váltja ki a kivánt hatást, hogy a növényt károsítaná.

A mérgező dózis (d. toxica) a növényre is mérgező adag. Állati kártevők ellen gyakran a halálos adagot (letális dózis [LD]) állapítják meg, és az elpusztult egyedek százalékát indexben jelzik (LD50, LD100).

Gombás betegségek és gyomok elleni növényvédő szerek vizsgálatakor a növekedésgátlást tanulmányozzák, és a hatásos adagot (effektív dózis [ED]) ellenőrzik. Vizes oldatokban vagy gázhalmazállapotú anyagoknál a halálos koncentráció (letális koncentráció) kifejezést használják.

A növényvédelemben a hatóanyagok, illetve késztermékek adagját kg/ha, l/ha, nagy hatású vegyületeknél g/ha, ml/ha mértékegységben adják meg.

 

Ivartalan szaporító hajtás.

A talajba helyezve gyökeret fejleszt és új növény lesz belőle (vegetatív szaporítás).

Egynyári növények, melyek fejlődése rövid ideig tart; jellemzőek a sztyeppékre, félsivatagokra, sivatagokra.

A bőr, bőrszövet felszínén élősködő növény v. állat.

Az élő szervezeteknek az az adottsága, hogy a különböző károsító tényezőket képesek közömbösíteni, kivédeni.

A növények ellenállósága

megnyilvánulhat az éghajlati szélsőségekkel szemben; ilyen pl. a fagy állóság.

Növényvédelmi szempontból jelentős a kultúrnövények ellenállósága a különböző rovar kártevőkkel szemben; ez valamely növénynek azon öröklődő tulajdonsága, amely alkalmatlanná teszi arra, hogy egy adott rovarfaj v. annak népessége számára tápnövényül szolgáljon.

Jermy szerint etológiai és élettani ellenállóság különböztethető meg. Az etológiai ellenállóságban a növény valamely tulajdonságai megzavarják a rovar normális magatartását, amely a növény felkeresésével (felismerésével), a peterakással v. táplálkozással kapcsolatos (pl. a szövetek keménysége, színe, szőrözöttsége).

Az élettani ellenállóságban a növény valamely tulajdonsága gátolja v. zavarja a rovar élettani funkcióit és a normálistól eltérő magatartását idézi elő (pl. tanninok, alkaloidok jelenléte a szövetekben).

Az álrezisztencia fogalmába tartoznak a növények fenológiájából adódó esetek, amikor a rovar és növény közötti kapcsolat a megfelelő fejlődési fázisok időbeli eltolódása (egybeesésének hiánya) miatt hiúsul meg, pl. amikor a növény fogékony életszakasza arra az időre esik, amikor a rovar nincs jelen v. amikor a növény kedvező környezeti tényezők hatására ellenállóvá válik. Ez utóbbinak az agrotechnikai feltételek megteremtésében van nagy jelentősége, ugyanakkor azonban ökológiai tényezők (pl. nagy nitrogénműtrágya-adagok) a növények fogékonyságát fokozhatják.

Az ellenállóságtól általában elválasztják a tűrőképesség (tolerancia) fogalmát, amely nem a kártétel elkerülésére, hanem a károsodás gyors kiheverésére vonatkozik.

Rovarok ellenállósága

rovarölő szerekkel szemben: egy adott rovartörzsön belüli öröklődőképesség olyan rovarölőszer-mennyiség elviselésére, amely egy normális népesség legtöbb egyedét elpusztítaná.

Alapvető típusai:

a) az érzékenység alkati megváltozása (életképesség okozta tolerancia), amelynek megjelenésében maga a rovarölő szer nem játszik szerepet;

b) specifikus ellenállóság, amely az illető szer szelekciós hatásának tulajdonítható, miután az a népesség fogékony részét elpusztította. A jelenség a legtöbb esetben a szer hatásmechanizmusával, itt, a rovar szervezetében kialakult speciális enzimekkel függ össze, amelyek a vegyületet hatástalanítják v. elbontják (pl. a DDT-vel szemben ellenálló házilégytörzsekben a DDT-dehidroklorináz működése). Más esetekben a rovarölő szer támadáspontját képező enzim szerkezete változik meg v. a kültakaró áteresztőképessége csökken;

c) a harmadik típus a rovar megváltozott viselkedésével függ össze, így pl. erős riasztóhatás következtében elkerüli a mérgező adag felvételét.

 

Növény- és állatfajok, amelyek viszonylag kis területen terjedtek el, csak egy bizonyos területen honosak.

A szervezet belsejében élősködő gombák.

A szervezet belső részeiben élősködő élőlények.

Alapvető jelentőségű, katalitikus hatású fehérjék, amelyek az élő szervezetben végbemenő különböző reakciókat létrehozzák, illetve gyorsítják.

Hatásmechanizmusuk alapja, hogy az enzim és a szubsztrát között időleges kapcsolat jön létre, ami lehetővé teszi, hogy a szubsztrát termékké alakuljon.

 

A hidrolízis a kémiai kötések elválasztását jelenti vízmolekula hozzáadásával. Kétféle módon fordulhat elő: kémiai úton vagy biológiai úton. Ha kémiailag fordul elő, akkor ezt savas hidrolízisnek nevezzük, és a kötések hasadásának oka egy kémiai anyag (egy sav). A biológiai úton történő hidrolízist azonban enzimatikus hidrolízisnek nevezzük, mivel a kötési bontás ebben a folyamatban enzimek jelenlétében következik be.

Az enzimatikus hidrolízis azt jelenti, hogy a molekulákban kémiai kötések hasadnak egy vízmolekula hozzáadásával egy enzim jelenlétében. Ez azonban nem feltétlenül egy vízmolekula hozzáadása; ez egy vízmolekula kémiai elemeinek hozzáadása okozhatja a kötés hasadását.

Az ilyen típusú reakciókban az enzim szolgál a reakció katalizátoraként. Ez a reakció nagyon fontos a testünk élelmezésében. Ez egy többlépéses reakció, amelyben az oldhatatlan cellulóz kezdetben egy szilárd-folyékony határfelületen bomlik, amely az emésztési területen képződik enzimek, például endoglükanázok szinergetikus hatása révén. Ezenkívül nagyon hasznos a megújuló energia biztosításában. Például. cellulóz-etanol.

Nagy (104—106) molekulatömegű, húsz különböző aminosavból bioszintetizálódó makromolekulák.

Bizonyos fehérjék egyes aminosavrészei a bioszintézis után másodlagos átalakuláson mehetnek keresztül, ezért a fehérjékben az elsődleges húsz aminosavon kívül néhány más aminosav is előfordulhat, pl. a kollagénben hidroxiprolin.

A peptidkötéssel egymáshoz kapcsolódó aminosavak hosszú, láncszerű molekulát (polipeptidlánc) alkotnak (elsődleges szerkezet). A hosszú láncmolekula természetes állapotában meghatározott módon feltekeredik (másodlagos és harmadlagos szerkezet). Az aminosavak kapcsolódási sorrendje az aminosav-szekvencia (aminosav-sorrend) egy adott fehérjében szigorúan megszabott. A fehérjemolekulák térszerkezetét az amidcsoportok között kialakuló hidrogénkötések, továbbá az oldalláncok között létrejött kölcsönhatások (diszulfidkötés, van der Waals-hatás [kémiai kötés]) stabilizálják.

A fehérjék a molekula alakja szerint lehetnek: fibrilláris v. fonalas szerkezetű fehérjék, ezek molekulái egy irányban megnyúltak; ilyenek pl. a gerincesek köztakarójához tartozó különböző képletek (karmok, pata, pikkely, szarv, szőr, toll) anyagát adó keratin.

A globuláris fehérjék mérete minden irányban közel azonos, ebbe a csoportba tartoznak az intermedier anyagcsere enzimjei, a vér fehérjéinek a többsége, a tej, a tojás fehérjéje, a szállító vagy transzport fehérjék, pl. a hemoglobin.

Összetételük alapján vannak:

egyszerű fehérjék v. proteinek, molekuláik csak aminosavakból állnak;

összetett fehérjék v. proteidek, amelyekben az aminosavakon kívül más anyagok is vannak. Az összetett fehérjék lehetnek:

  • foszforsavat tartalmazó foszfoproteidek, legismertebb a tejben levő kazein;
  • szénhidrátot v. szénhidrátszármazékot tartalmazó glikoproteidek, a molekulában 4%-nál kevesebb a szénhidrát; a vér szérumfehérjéi, a nyálkahártyák mirigyeinek váladéka tartozik ebbe a csoportba;
  • színes anyagokat tartalmaznak a kromoproteidek, pl. a hemoglobin; lipideket tartalmazó fehérjék a lipoproteidek, legismertebb az emberi vérszérum lipoproteidje;
  • fémtartalmúak a metalloproteidek, pl. a ferritin;
  • mukopoliszacharid-tartalmúak a mukoproteidek, nagyobb mennyiségben fordulnak elő a kötőszövetben, a támasztószövetben, a nyálban;
  • nukleinsavtartalmúak a nukleoproteidek.

A fehérjék jellemző tulajdonsága az oldékonyságuk; a különböző fehérjék eltérő oldószerekben oldódnak; vízben oldódok az albuminok, kevésbé, de sók jelenlétében oldódnak az globulinok. Egyes növényi fehérjék, pl. a prolaminok 70%-os alkoholban, mások, pl. a glutelínek savakban v. lúgokban oldódnak; gyakorlatilag oldhatatlanok a szkleroproteinek.

A fehérjék fiz. és kém. hatásokra érzékenyek, 60—70°C fölött kicsapódnak (denaturálódás);reverzíbilis a kicsapódás, ha a fehérjék oldószerek hatására ismét eredeti, natív állapotba jutnak, irreverzíbilis, ha a natív állapot nem állítható vissza.

A fán élő gombák egy része először a sejtfalak lignin anyagát bontják el. Így az átmenetileg megmaradó cellulózváz miatt a fatest fehéres-szürkés, fehéres-sárgás lesz.

A későbbi állapotban a cellulózok és a hemicellulózok is lebontásra kerülnek és a fatest tömegét veszítve laza, vattaszerű, szétmorzsolható lesz.

A barnakorhadástól fehéres színe és üreges, málló jellege különbözteti meg.

A növények életciklusuk, növekedésük során folyamatos változást mutatnak. A változás nem csak mennyiségileg (zöldtömeg növekedés, új növényi részek megjelenése), de minőségileg is történik. A folyamatot olyan elkülöníthető fejlődési szakaszokra oszthatjuk, melyek többé kevésbé minden növény esetében megfigyelhetőek. Ezeket a morfológiailag megfigyelhető fejlődési szakaszokat nevezzük fenológiai fázisoknak.
Egy-egy új szakasz, fenológiai fázis kezdete legtöbbször egy új növényi szerv megjelenésével kezdődik. Az adott fenológiai fázis addig tart, míg a növény a külső körülmények hatására (tápanyagok, víz, hőösszeg stb.) annyi energiához jut, hogy továbbléphet a fejlődésben a következő fejlettségi szakaszba.
A fenológiai fázisok közti átmenet a növényen jól megfigyelhető változásokként jelentkezik, például ilyen a

• Csírázás
• Hajtásmegjelenés
• Levélszám változás
• Rügyfakadás
• Virágzás
• Lombozódás
• Gyümölcsérés
• Lombhullás

A fenológiai fázisban lejátszódó változásokhoz szükséges időtartam a fázistartam, ami két egymást követő fenológiai fázis bekövetkezése között eltelt napok száma.

A fenológiai fázisok évi alakulását ábrázolni is tudjuk. Ez az ábrázolás az un fenogram.

Növényi hormon; növényekben keletkező, életfolyamataikat befolyásoló szerves vegyület.

Az élő szervezetnek és szerveinek működésével kapcsolatos, arra jellemző élettani folyamatok. Fiziológia = Élettan

A flavonoidok növények által termelt másodlagos anyagcseretermékek. Fenolos szerkezetű, kémiailag igen stabil, nagyméretű szerves molekulák, amelyek több ponton támogatják a növények élettani folyamatait:

 

– Központi szerepet játszanak növényeink stressztűrésében, az oxi­dáns-antioxidáns rendszer működésében.

– Részt vesznek a növények szerves anyagainak szintézisében, a fotoszintézis energiafolyamatainak szabályozásában.

– Komplexképzők, segítik a növény harmonikus tápanyagellátását.

– Egyes flavonoidok antibiotikus és antimikotikus hatással bírnak. E vegyületek a közvetlen növényvédelmi hatáson túl meghatározzák a növényállomány immun­státuszát is.

Növényvilág. Egy bizonyos terület növényfajainak összessége.

A legjelentősebb mezőgazdasági kártevők közé tartoznak, A fonálférgek törzsébe jelenleg több, mint 20 000 ismert fajt sorolnak, de számuk ennek többszöröse is lehet.

A fotoszintézis a legnagyobb mennyiségű biológiai anyagképző folyamat a Földön, a földi élet alapja, termékei a mai egész élővilág élelmi láncának kiindulását képezik. A napfény energiájával a növényekben végbemenő felépítő folyamat.

A napfény energiájából a Föld felszínére jutó sugárzás egy része, a 400—800 nm hullámhosszúságú fény hasznosul. A Földre jutó fény részben közvetlen (közvetlen fény), részben szórt sugarakból (szórt fény) áll; a szórt fény előnye, hogy a fotoszintézishez legkedvezőbb vörös és narancs fény hullámaiból jóval többet tartalmaz, mint a közvetlen fény.

A fotoszintézishez szükséges másik fontos tényező a szén-dioxid (C02); a levegő C02-tartalma igen kicsi, 0,03 térf%; az ettől való legkisebb eltérés is megváltoztatja a fotoszintézis mértékét. Csökkent C02-tartalmú környezetben a fotoszintézis mértéke is csökken, esetenként meg is állhat. A C02-koncentráció növekedésével a fotoszintézis kezdetben ugrásszerűen megnövekszik, majd lassul és egy meghatározott szinten folytatódik. Ha a fényerősség növekszik, a C02-koncentráció növekedése nagyobb mértékben fokozza a fotoszintézis mértékét.

A fotoszintézis első szakasza az úgynevezett fényszakasz, ebben megy végbe a fényenergia megkötése és a vízbontás (fotolízis). A fényenergiát a fényelnyelő pigmentek, a fill-a-molekulák és a karotinoidokhoz tartozó karotin és xantofill, kötik meg. A fény fotonjainak energiáját átveszik, így a molekulák bizonyos elektronjai (atom) nagyobb energiatartalmú pályára kerülnek, gerjesztett állapotba jut a molekula, amely állapot igen rövid ideig tart. A gerjesztett molekulák energiadús állapotukban könnyen reagálnak más molekulákkal, azoknak elektronokat adnak át. A fotoszintézisben a leadott elektronok egy elektronszállító rendszerbe jutnak, a fényenergiát a pigmentek több száz molekulából álló rendszer formájában veszik föl, de ezek közül csak néhány áll közvetlen kapcsolatban az elektronszállító rendszerrel, főleg a klorofill-a-molekulák.

A fényenergiának kémiai energiává való átalakításában a növények sejtjeiben két, egymással kapcsolatban álló fotoszisztéma (fotorendszer) vesz részt:

az I. fotoszisztéma a hosszúhullámú vörös fény,

a II. fotoszisztéma a rövidebb hullámhosszú fény fotonjait veszi föl.

A fotoszisztémák adják le az elektronjaikat. A II. fotoszisztéma leadott elektronjai az elektronszállító rendszeren keresztül az I. fotoszisztémához továbbítódnak, innen pedig a következő szállító rendszer közvetítésével a NADP-molekulára tevődnek át. A fotolízisben keletkező 02-molekula eltávozik (fotoszintetikus oxigén), a H+-ionokat a NADP-molekula megköti, NADPH-molekulává redukálódik. A NADPH-molekula segítségével a levegőből fölvett C02 egy körfolyamatban szénhidrátokká redukálódik, ez a fotoszintézis úgynevezett sötétszakasza.

A körfolyamatban keletkezik a glükóz, majd ebből a keményítő. A nagy energiatartalmú szerves vegyületek keletkezése energiát igénylő folyamat, az ehhez szükséges energiát elsődlegesen a fényenergia adja, az átalakulása folyamán termelődő ATP- (makroerg vegyületek), és NADPH- molekula formájában.

 

A fulvosavak a növényi és állati sejtek különböző baktériumok által, különböző környezetben lebontott molekulacsalád összefoglaló elnevezése.

A fulvosavak minden élő anyag aerob bomlásakor képződő, legalább három megfelelő mikroba faj egymást követő generációi által kiválasztott, látszólag örök életű, élő szervezetek számára védő hatású fitokemikáliák.

Gombaölő szerek; biocid hatással rendelkező kémiai komponensek vagy biológiai szervezetek.

Az aktív párologtatást (transzspiráció) és a gázcserét lehetővé tevő bőrszövetrendszeri képződmények.

Két, klorofilltartalmú zárósejt veszi körül a légzőnyílást; a zárósejtek cukrot és keményítőt tartalmaznak.

A gázcserenyílás működése a zárósejtek duzzadásával függ össze, ha megduzzadnak, a légzőnyílás nagyobb lesz, ha összehúzódnak, a légzőnyílás szűkül. 

A kórokozó egyfajta gazdanövényre specializálódott (pl. Búzalisztharmat kizárólag csak a búzaféléken okoz látható tüneteket).

Állandó nedvességfelesleggel rendelkező területeken keletkező talaj, amelyben glejes szint (kékes-, kékes-szürke színű, finomszemcséjű agyag) választódik ki.

Az események legnagyobb valószínűség szerint megadott határokon belül
következnek be.

Gombafonal = Hifa
A gomba tenyésztestének (micéliumnak) alapeleme, a magasabb rendű gombáknál harántfalakkal sejtekre osztott fonálszerű képlet, csúcsi (apikális) növekedésű (osztódása egyirányú) de akár – többszörösen is – elágazhat. Az ágak szintén csúcsi növekedésűek. Keletkezésekor sejtfala vékony és élő anyagot (protoplazmát) tartalmaz, ez az un. alaphifa. A hifák sejtfala kitinből, áll.

A gombafonalak feladata egyrészt a tenyésztest kifejlesztése (vegetativ hifa), másrészt a szaporító szervek és a szaporodást szolgáló sejtek létrehozása (generatív hifa).

A termőtest is gombafonalak összeszövődése.

Kizárólag heterotróf szervezetek, spórákkal szaporodnak, valódi eukarióták. Testüket csúcsnövekedésű, csőszerű sejtfonálból, hifából álló micélium építi fel.

Rendkívül heterogén csoport, nagyságuk a mikroszkópos mérettől 50—60 cm-ig terjedhet. Rendszerezésük sem egységes, általában két csoportba sorolják őket: a növényvilág III. törzsét képezik a nyalkagombák (Mycomycota, Mycophyta), ezek szilárd szerves anyagokat kebeleznek be, állati módon táplálkoznak. A növényvilág X. törzsét alkotják a valódi gombák.

A csíranövény rügyecskéjéből fejlődő, a magasabb rendű növényeknek a gyökérrel ellentétes, fototropos (tropizinus) növekedésű, leveleket is tartó része.

Embrionális alakja a rügy. A hajtás tengelye a szár, a hajtáscsúcson (tenyészőkúpon) fejlődnek ki a levelek és az oldal-hajtások.

Korlátolt növekedésű a hajtás, ha csúcsa virágban végződik.

A funkciótól, a környezethez való alkalmazkodástól függően változatos hajtástípusok alakulnak ki. 

A Harvest Index (HI) a főtermés arányát mutatja meg a teljes biomassza/növényi teljes tömeg (szár +termés) mennyiségéhez viszonyítva. E szerint a 0,5-ös HI azt jelenti, hogy a főtermés az összes biomassza-produkció/növényi teljes tömeg (szár+termés) 50%-át adja, tehát 1 tonna főtermés megtermeléséhez 1 tonna melléktermés előállítása szükséges.

A főbb termesztett növények átlagos Harvest Indexe:

Növényfajok                                                                Harvest index

búza, tritikálé, őszi és tavaszi árpa, rozs, zab                      0,5

kukorica, cirok                                                                      0,5

napraforgó, repce                                                                0,33

Láthatjuk például, hogy a napraforgó, repce esetében a teljes növényi tömegnek csak a 33 %-a a termés, tehát itt a szár 65-67 %-ot tesz ki.

Beltartalmi jellemző; azt mutatja, hogy a műtrágyák, talajjavító anyagok (talajjavítás) hány százalékban tartalmazzák a hatóelemet v. annak oxidációs formáját (N, P2Os, K20, CaO, MgO stb.).

Ma már egyre több országban áttértek a tiszta hatóelem-tartalom jelzésére (N, P, K, Ca, Mg).

A műtrágyák hatóanyag-tartalma eltérő, a régebbi készítményeké gyakran csak 10-15% körüli volt; az egyre elterjedtebb koncentrált és több hatóanyagú műtrágyáké elérheti a 80-90%-ot is. Az utóbbiak mellett szól a szállítási költségek csökkenése.

A műtrágyagöngyölegen feltüntetett hatóanyag-tartalom gyakran több, mint a tényleges érték; különösen ha a tárolás szakszerűtlen.

A növénybe már bejutott kórokozó stratégiája. Kezdetben biotróf, később nekrotróf.

A növény sejtjei kezdetben alig károsodnak, később szövetelhalás következik be.

Élőlények, amelyek kész, szerves élelemmel táplálkoznak, amelyeket az autotrófok állítanak elő (állatok, gombák, stb.)

Vizet kedvelő növények, de csak gyökerükkel kapaszkodnak a víz alatti talajba (nád, rizs, sás, stb.)

A hidrolízis a kémiai kötések elválasztását jelenti vízmolekula hozzáadásával.

Kétféle módon fordulhat elő: kémiai úton vagy biológiai úton.

Ha kémiailag fordul elő, akkor ezt savas hidrolízisnek nevezzük, és a kötések hasadásának oka egy kémiai anyag (egy sav). A biológiai úton történő hidrolízist azonban enzimatikus hidrolízisnek nevezzük, mivel a kötési bontás ebben a folyamatban enzimek jelenlétében következik be.

Olyan növényfajok, amelyek magas nedvességi körülmények között élnek (vízpartok, stb.)

A huminsavak a föld alá került elsősorban növényi, kisebb hányadban állati részek talajbaktériumok és gombák által aerob körülmények között fizikai, kémiai és mikrobiológiai úton lebontott, érésük során szerves anyagokból felépülő, nagy molekulájú, főként savas jellegű, kémiailag igen változatos szerkezetű és méretű, nagy polimerizációfokú molekulák.

A talaj felső, termékeny rétege, szerves összetevője, amely a termékenységét biztosítja (televény).

A humusz a talaj egy sajátos és igen fontos alkotórésze. Nem egy vegyület, hanem vegyületek összessége. Tulajdonképpen a talajba jutott szerves anyagok azon része, ami már átesett a humifikáció folyamatán. Stefanovits (1977) szerint: „Ma már egyértelműen tisztázott, hogy a humusz a talajnak fontos és egyben legdinamikusabb alkotórésze, amely a termékenység tekintetében nagy szerepet tölt be.” Véleménye (1999) szerint a humuszanyagok két nagy csoportra oszthatók: a nem valódi humuszanyagok és a valódi humusz. Számunkra a valódi humuszanyagok igen fontosak. Ezek a fulvosavak, huminsavak és a huminanyagok.

Olyan védekezési mechanizmusok a növényben, amik csak akkor jelennek meg, ha biotikus támadás éri a növényt, pl. Másodlagos anyagcseretermékek termelésének beindulása.

Növény- vagy állatfaj áttelepülése, áttelepítése természetes elterjedési területén kívülre.

A kaszkád folyamat egy terjedési, jelátviteli típus. Jellemzően „fentről” a nagyobb központokból indul a folyamat „lefelé”, az alsóbb szintek irányába, melyben az egyes elemek egymást láncreakcióban aktiválják.

A kaszkád szó eredeti jelentése lépcsőzetes vízesés. Az események meghatározott, kötött sorrendben történő egymás utáni bekövetkezésének leírására vették át a fizikában, informatikában, a műszaki-, társadalom- és természettudományokban egyaránt.

A kelátligandumok olyan, több  donoratomú, többfogú (vagyis több kötéssel kapcsolódó) ligandumok, amelyek heterociklust alkotva két vagy több kötést alakítanak ki ugyanazon központi atommal. Az ilyen heterociklust nevezik kelátgyűrűnek, a heterociklust generáló  iont pedig kelátképző reagensnek.

A kelátkomplexek lehetnek  anionos,  kationos vagy semleges molekulák.

A kelátkomplexek kialakulását és a kelátkomplexek stabilitását kvalitatívan figyelve arra a következtetésre jutottak, hogy a kelátligandumok stabilabb komplexeket hoznak létre, mint az egyfogú (vagyis egy kötéssel kapcsolódó)  ligandumok.

A kelátkomplex stabilitását a központi atomot is tartalmazó  heterociklus növeli. A stabilitás növekedését  Schwarzenbach javaslatára keláthatásnak (más néven keláteffektus) nevezik.

A kémiai egyensúly megfordítható kémiai reakció esetén lép fel. Megfordítható egy kémiai reakció, ha a képződött anyagok egy része visszaalakul a kiindulási anyagokká. Amikor az odaalakulás sebessége egyenlővé válik a visszaalakulás sebességével, beáll a kémiai egyensúly.

A kitozán egy természetes biopolimer, mely a kitinből származik. Általában a tengeri rákfélék héjaiból nyerhető ki. Sok hasznos tulajdonsága egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. Táplálékkiegészítő alkalmazása komplex javító hatást fejthet ki az élő szervezetek számos rendszerére.

Oldószer alkalmazásával nyert vegyi készítmény, amely az eredeti anyagnak minden oldható és fontosabb alkotórészét tartalmazza.

Gyarmatosítás, élőhelyre történő betelepülés.

A különböző hatóanyagok gyári kombinálásának fő célja a biológiai hatássáv bővítése, a szinergista hatás (fokozott együtthatás [szinergizmus]) kihasználása, az ellenállóság kialakulásának nehezítése.

Szinergista hatásuk miatt gyakran kombinálják a réz-oxi-kloridot a cinebbel (réztartalma gombaölő szerek, ditio-karbamát hatóanyagú gombaölő szerek).

A hatássávot bővítik a kéntartalmú szerek kombinálásával réz-hidroxiddal v. mankocebbel; a réz és a folpet (ftálimid-származék hatóanyagú gombaölő szerek) keverésével. A felszívódó hatású gombaölő hatóanyagokhoz szinte kivétel nélkül kontakt hatásúakat (kontakt hatású növényvédő szerek) is párosítanak a rezisztencia elkerülésére. A leggyakrabban használt kontakt hatású hatóanyagok a cineb, a mankóceb, a réz-oxi-klorid, a folpet.

A gombaölő hatású csávázószerekben is gyakran alkalmaznak többféle hatóanyagot, elsősorban a hatássáv bővítése céljából.

Többnyire alacsony-, ritkábban magasabb rendű gombák ivartalan szaporító képlete.

Haploid vagy diploid micéliumon számtartó (ekvációs) sejtmagosztódással keletkezett mikroszkopikus méretű, nyugalmi időszak nélkül csírázó, vékonyfalu, ivartalan szaporítósejt, amely a gazdatest felületén különféle alakú tartókon (hifa-ágakon) vagy a gazdatestbe süllyedt korsó alakú képletekben (piknidium) jön létre. Egy vagy többsejtű, különféle alakú.

Jelentősége főleg a mikroszkopikus gombáknál van és a faj vegetációs időszakban való terjesztését szolgálja.

Olyan védekezési mechanizmusok a növényben, amik állandóan jelen vannak. pl. Bőrszövet módosulások, tüskék, tövisek.

Kísérlet során kezeletlen minta, az összehasonlítás alapja.

Növény- vagy állatfajok, amelyek az Antarktiszon kívül mindegyik kontinensen megtalálhatók.

A környezetet ért beavatkozás mértéke, a szennyezés hatása.

Szárazságkedvelő növények.

Minden élő szervezet kültakarójának legkülső rétegét jelentheti.

Növény szárának megkeményedése, elfásulása.

Faanyag; bonyolult kémiai anyag, amit többnyire fából nyernek.
A növények egyedfejlődése során a sejtfalban rakódik le, annak szilárdságát növeli. Ezt a folyamatot fásodásnak (lignifikáció) nevezik.

Makroelemeknek nevezzük azokat az anyagokat, amelyekre a növényeknek nagy mennyiségben van szükségük. Ha ezeket nem kapják meg, akkor súlyos fejlődési rendellenességek következnek be.
Makroelemek a nitrogén (N), a foszfor (P), a kálium (K), a kalcium (Ca), a magnézium (Mg) és a kén (S). 

A másodlagos anyagcseretermékek (másnéven szekunder metabolitok) olyan szerves vegyületek, amelyek közvetlenül nem játszanak szerepet az élőlények növekedésében, fejlődésében, vagy a szaporodásában. Az elsődleges anyagcseretermékekkel ellentétben hiányuk nem vezet az élőlények gyors pusztulásához, viszont  hosszú távon a rontja a túlélést, a termékenységet, esztétikai változásokat okoz, de az is előfordul, hogy a hiánynak nincsenek következményei.

A másodlagos anyagcseretermékek jelenléte gyakran egy  filogenetikai csoporton belül csak bizonyos fajokra korlátozódik.

A szekunder metabolitok gyakran fontos szerepet játszanak a kártevők elleni növényi védekezésben és egyéb, fajok közötti védekezésben.

A másodlagos anyagcseretermékek számos gyógyszer, aromaanyag, növényvédőszer előállításának alapanyagai. Ilyen célokra elsősorban növények, gombák, baktériumok metabolitjait alkalmazzák.

Az emberi tevékenység által kiírtott eredeti, természetes növényzet helyén megjelenő növényzet.

Olyan műveletek (technikai, szervezési, kemizálási) összessége, amelyek a talaj termékenységét növelik.

Az anyagcsere (metabolizmus) során az élő szervezetekben végbemenő anyag-, energia- és információáramlást jelenti. A metabolizmus során a környezetből a szervezetbe, sejtbe kerülő tápanyagok lebomlanak, átalakulnak a sejt saját anyagaivá. A lebontó reakciók összességét katabolizmusnak, a felépítő reakciókat anabolizmusnak nevezzük.

Növények, amelyek az közepes nedvességű környezetet kedvelik (rétek, mérsékelt övi erdők).

A növények gyökere és a talajban élő gombák között kialakult kapcsolat.

Gombák és magasabb rendű növények gyökerének kölcsönösen előnyös együttélése (szimbiózisa). Az ektomikorrhizás gombafajok fonalai köpenyszerűen borítják be a növények gyökerének csúcsi részét és a kéregsejtek közé is behatolnak.

A mikotoxinok mérgező anyagok, amelyeket olyan különféle gombafajok termelnek, amelyek növényeken és más mezőgazdasági termékeken nőnek.

Jelentős kockázatot jelentenek az emberek és az állatok egészségére.

Az állattenyésztési ágazatban jelentős gazdasági veszteségeket okoznak.

 
A mai napig több mint 250 gombafajt azonosítottak, amelyek több száz különböző mikotoxint termelnek. Ezek közül a trichotecének, az aflatoxinok, a patulin, az ochratoxinok és a zearalenon a leggyakoribbak és a legveszélyesebbek az emberi és állati egészségre.

A trichotecéneket például szaprofita és növénypatogén gombák egyaránt termelik, és teratogén, citotoxikus, immundepresszív és dermatotoxikus tulajdonságokat mutathatnak. Hathatnak a vérképzőszervekre, a központi idegrendszerre, leukopeniát, vérzéses szindrómát és különféle élelmiszer-mikotoxikózisokat okozhatnak emberekben és állatokban. Ezeknek a mikotoxinoknak a toxikus hatása a fehérje bioszintézist elnyomó képességének köszönhető.

A talaj termékenységét javító, a növény fejlődését befolyásoló és a komposzt mezőgazdasági célú felhasználása esetén a komposztálási folyamatokat elősegítő mikroszervezeteket (baktériumokat, gombákat, algákat) tartalmazó termésnövelő anyag, amely mentes az emberre fertőzőképes és a talaj természetes mikroflóráját kedvezőtlenül befolyásoló szervezetektől

A mikroelemek kiegészítő tápanyagok, amelyek a növények egyes életfolyamataihoz ugyancsak nélkülözhetetlenek, de azokból a növényeknek jóval kevesebbre van szükségük.
A mikroelemekhez soroljuk a vasat (Fe), a bórt (B), a cinket (Zn), a mangánt (Mn), a rezet (Cu) és a molibdént (Mo). Utóbbiakat nyomelemeknek is hívjuk.

Mikróbák. Mikroszkopikus méretű, egy-, vagy többsejtű, vagy sejtes szerkezet nélküli élő szervezet. (Idetartoznak a baktériumok, gombák, vírusok, tágabb értelemben a moszatok és az egysejtűek is.)

A természeti környezet összetevőinek és a természetben végbemenő folyamatoknak, jelenségeknek megfigyelése, figyelmeztetés a változásokra, a kritikus helyzetek kialakulására.

Mindkét fél számára előnyös interakció.

A növénybe már bejutott kórokozó stratégiája. Sejtfalbontó enzimek, méreganyagok termelése. A növény szövetei elhalnak, a kórokozó kolonizálja őket.

Növények, amelyek aránylag nemrégen telepedtek be a helyi növények közé.

A bioszféra új evolúciós állapota, ahol az ember ésszerű tevékenysége a fejlődés döntő tényezőjévé vált.

A növényinedv-analízis a növénynek olyan, mint az embereknél egy vérkép: pontosan kimutatja, hogy melyik tápanyag milyen mennyiségben és arányban van jelen a növény szervezetében, megmutatva a valós tápanyag-felvételt.

A klasszikus növényvizsgálati (amely a szárazanyagból történik) eljárással szemben a növényi nedv 3-4 héttel a hiánytünet kialakulása előtt megmutatja, hogy a növény mely tápanyagokat képes felvenni a talajból, és melyeket képes aktívan felhasználni a fejlődéshez, így a talajvizsgálattal kombinálva teljes képet rajzol a növénytáplálás dinamikájáról.

A növény egészségi állapotának jellemzésére szolgál.

Növénykondicionáló szer: a növényi anyagcserét befolyásoló, nem tápanyagjellegű anyagok.

Növénykondicionáló készítmény: a növények fejlődésére, terméshozamára és általános állapotára kedvezően ható, szerves vagy szervetlen anyagokból előállított készítmény, amely a növényi életfolyamatokra elsődlegesen a tápanyag-forgalom befolyásolásán keresztül hat. (A 36/2006 FVM rendeletben található megfogalmazás.)

Olyan anyagok vagy keverékek, – a tápanyagok és a növényvédő szerek kivételével – , amelyekkel a növényeket, a vetőmagokat vagy a talajokat kezelve, oly módon hatnak a növények fiziológiai folyamataira, hogy előnyösen befolyásolják a növények növekedését, fejlődését és az abiotikus és biotikus stressztűrő képességét. A biostimulánsok tulajdonképpen „növénykondicionálók”, amelyek a tápanyagforgalmat a trágyaféleségektől eltérő, a növények biotikus stressztűrő képességét (a növényi kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenálló képességét) a növényvédő szerektől eltérő módon befolyásolják.

A növénykondicionálók fajtái:

  • Humin- és fulvosavak
  • Aminosavak
  • Algakoncentrátumok
  • Növényi kivonatok
  • Biopolimerek
  • Ásványi anyagok
  • Gombák
  • Baktériumok

 

Növénykondicionálás alatt azt a tevékenységet értjük, amely a növények kondíciójának javítását célozza. Ez hatással van és javítja a növények általános egészségi állapotát, ellenálló- és regenerációs képességét, fejlődési és növekedési ütemét, a minőségi és mennyiségi paramétereket, valamint a növény teljes tenyészidőszak alatti vigorát, erőnlétét.

A növénykondicionáláshoz használt készítmények a növénykondicionálók, melyek se nem műtrágyák, se nem növényvédő szerek, nem jelentenek közvetlen tápanyagforrást a növény számára ugyanakkor használatukkal a metabolikus folyamatokra hatva elő tudjuk segíteni a növények életfolyamatait, szöveti állományukra kifejtett hatással növelni tudjuk ellenálló képességüket, mind a betegségekkel, mind a kórokozókkal és kártevőkkel, valamint az olyan abiotikus stresszhatásokkal szemben, mint pl. a szárazság, hőtűrés, jégverés stb.

Bár az európai és a hazai termelők körében is megfigyelhető a növénykondicionáló szerek évről-évre növekvő használata, sokan máig sincsenek tisztában a fogalommal és keverik a növénykondicionálást a növénytáplálással. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a szakma a mai napig adós az ilyen jellegű készítmények pontos rendszerezésével, egyértelmű meghatározásával.

A növénykondicionáló készítményeket gyakran összemossák a biostimulátorokkal, ami alapjaiban véve nem is olyan nagy tévedés, hiszen a növénykondicionáló is egyfajta biostimulátor.
Ha tisztázni szeretnénk ezt a kérdéskört, akkor úgy érdemes nekiindulnunk, hogy a biostimulátor kifejezést vesszük egy olyan alapfogalomnak, melybe beletartoznak a növénykondicionáló, a talajkondicionáló és a mikrobiológiai készítmények. A szerek hatásukat tekintve hasonló eredményeket hoznak. A különbség legmarkánsabban a felhasználási hely alapján jelentkezik: a növénykondicionáló szereket közvetlenül a növények felületére, vagy a magkezelés esetén a magra juttatjuk ki.

A növényorvos egyetemet végzett, mezőgazdaságban dolgozó növényvédelmi szakértő, aki növényi megbetegedésekkel, teratológiai vizsgálatával, növényi kórokozókkal, kártevőkkel, gyomnövényekkel foglalkozik, és a termelésben lévő növények biztonságáért, valamint a növényvédelemhez kapcsolódó élelmiszer biztonsági kérdésekért felelős.

A földkéreg felső részének felépítésében az 1%-os átlagos elemgyakoriságot el nem érő elemek. Az élő szervezetben igen kis mennyiségben előforduló kémiai elemek, amelyek az élőlények normális életműködéséhez és szaporodásához szükségesek. Például: réz, cink, vas, mangán, jód, kobalt.

Növények, amelyek nem igényesek a talajban lévő tápanyagokra; tápanyagokban szegény talajokon nőnek.

A tömlősgombák termőrétegében (himéniumában) a tömlők (aszkuszok) között elhelyezkedő terméketlen hifaszerü képződmények, amelyek rendszerint fonál alakúak, esetleg a csúcsukon kissé megvastagodók és függelékeket nem viselnek.

Élősködő gomba, amely élő, gyakran legyengült növényt (fát) támad meg, sokszor a sebzési helyeken keresztül.

Élő szervezetek, amelyek más élőlények rovására, kárára léteznek, gyakran előidézik pusztulásukat.

Kórokozó, betegséget okozó.

Ha a talajban levő szerves anyag C/N aránya >20, akkor a szénhidrátbontó baktériumok gyorsan elszaporodnak, a fehérje elbontásából származó ammóniát – nitrogént – testük felépítésére használják fel, elvonva azt a növények elől. Ezt jelenti a N immobilizációját (pillanatnyi hiányát a növények számára), amelyet káros szénhidráthatásnak, azaz pentozánhatásnak neveztek el.

Újraképződésre való alkalmasság, az eredeti szerkezet és funkciók helyreállításához.

A talaj vagy környezet eredeti állapotának visszaállítására végzett műveletek összessége.

Maradványfaj, amely a megváltozott környezeti viszonyok miatt visszavonulóban vagy kihalóban van.

Ellenállás, ellenállóképesség. pl. a baktériumok ellenállóvá válása egyes antibiotikumokkal szemben.

A növényeknek egészséges és változatos talajlakó közösségre van szükségük a talajból történő tápanyag-felvételhez és a megfelelő fejlődéshez és egészséghez. A rhizofág ciklus (angolul rhizophagy cycle, “rhizo” = gyökér, “phagy” = evés) tökéletesen illusztrálja a talajmikrobák fontosságát a növény számára.

A rhizofág ciklus egy tápanyag-felvételi folyamat, amely során a növény oxidáció útján tápanyagokat von ki a mikrobákból (főleg baktériumokból) a gyökereiben. A rhizofág ciklusban a mikrobák két fázis között váltogatnak: egyszer a talajban élnek szabadon, máskor pedig növénytől függő meztelen protoplasztként a gyökér sejtjeiben. A mikrobák a talaj fázisban felveszik a tápanyagoknak (pl. nitrogént) és a gyökér sejtjeiben ezeket a növény kivonja belőlük a reaktív oxigénnel (pl. szuperoxid) történő reakció során.

(Rhizomorpha) igen hosszú, több méterre megnövő, 0,2 -10 mm vastag gombafonal köteg (hifaköteg), amelynek felépítésében az alaphifákon felül a vizet és tápanyagot szállító edényhifák és a szilárdítást szolgáló rosthifák is részt vesznek.

Feladata a víz és tápanyag vezetése a táplálékfelvételi hely és a termőtest között, például a gyűrűs tuskógombánál (Armillariella mellea).

A talajban kialakuló rizomorfát szubterrán, a fák kérge alatt képződőt pedig szubkortikális rizomorfának nevezzük.

A rizoszféra a gyökerek körüli analóg élettereket jelenti. A rizoszféra változó (néhány mm és cm közötti) teret jelöl.
A rizoszféra alatt a talaj azon szűk zónáját értjük, amelyben a gyökerek által kiválasztott kémiai anyagok hatásukat kifejtik. A gyökérzóna a gyökérváladékok mennyiségével vagy a benne található szervezetek számával jellemezhető: pl. a talaj azon térfogata, amelyben a gyökérfelszínen mérhető gyökérváladék mennyisége, vagy a szervezetek száma a 25 %-ára csökken. Ezek alapján az egyes anyagokra és talajlakó szervezetekre más-más méretű rizoszféra jellemző.

A savas hidrolízis a kémiai kötések lebontása a molekulákban egy vízmolekula hozzáadásával savas közeg jelenlétében. Ez azonban nem feltétlenül egy vízmolekula hozzáadása; ez egy vízmolekula kémiai elemeinek hozzáadása okozhatja a kötés hasadását.

A hasítási folyamatot egy protikus sav katalizálja (egy sav, amely képes hidrogénionokat adni). A savas hidrolízis reakciók egyfajta nukleofil helyettesítési reakciók. Például H + -ionok és OH- (hidroxil-ionok) hozzáadása a cellulózmolekulához glükózmolekulákat képez. Ezt a kifejezést azonban nem használhatjuk a kettős vagy hármas kötések elektrofil addíciós reakcióval történő hasításának hidratációs reakciójára.

A növényi sejteket körülvevő, bizonyos mértékig rugalmas, főként poliszacharidokból álló, vékonyabb-vastagabb burok.

Elsődleges sejtfala van a fiatal sejteknek, ez főként pektinből cellulózból áll; sejtfal vastagodással jön létre a nagyobb mennyiségben cellulózt, valamint lignint (faanyagot) tartalmazó másodlagos sejtfal.

A sejtfal vastagodások igen változatosak, pl. csapos sejtfal vastagodásnál a sejtfalon kisebb-nagyobb nyúlványok jelennek meg, a spirális sejtfal vastagodásnál egy v. több csavarvonal mentén vastagodik meg a sejtfal; a harmadlagos sejtfalban csak cellulóz van.

A sejt öregedésével a sejtfal összetételében is megváltozik, a fásodott sejtfal merevebb, nehezen v. nem emészthető, az ilyen növény főzéssel nem puhul meg, a takarmány tápértéke nagymértékben csökken.

A növények élettani folyamatainak befolyásolásán alapuló csoportosítás (pl. Biostimulátorok esetében), úgy mint: Szabályozás, Irányítás, Támogatás, Aktiválás.

A SZ.I.T.A kifejezi a növények alapvető viselkedési módját is.

(szaprobionta, szaprofita) korhadékbontó gomba, amely elhalt szerves anyagokat (falevél, fenyőavar, faanyag, szaru, állati tetemek) bont le és hasznosít.

A sótartalom növekedése a talajokban; így jönnek létre a szoloncsák, szolonyec, szology.

Kölcsönös előnyökkel járó, vagy egymásra negatívan nem ható együttélés a növény, vagy állatfajok között.

Mesterségesen előállított; a természetben nem előforduló (anyag, vegyület).

A mesterséges anyagok előállításával kapcsolatos.

(sclerocium) többnyire az aljzatban (szubsztrátumban) található, különböző formájú (gömb, gumó, szarv stb.), változó nagyságú (gombostűfejtől ököl nagyságig), sárgásbarna, vörösbarna vagy fekete színű, kemény gombaszövet (plektenhima), amelyet fonalas és hólyagos sejtek építenek fel.

A szklerócium külső keményebb (pszeudoparenhimatikus) kéregből és belső, laza állományú (prozenhimatikus) bélrészből (medulla) áll. Lényegében a gomba tápanyag tartalékolását szolgálja, később azonban szabályos termőtestet vagy tenyésztestet (micéliumot) hozhat létre.

Az apró gömbölyű és nagy számban keletkező szkleróciumot bulbillának nevezik.

Növénypatogén gomba, mely a talajból fertőzi meg a növényeket.

 

Az egész élővilágban megtalálható vegyületek; a szervezet működésében a szteroidok jelentős része létfontosságú. Valamennyi szerkezete a négy gyűrűből álló szteránvázra vezethető vissza.

Szteránvázas vegyület a kiindulási alapja az állati szervezetben a D-vitamin (vitaminok) képződésének.

A szteroidok közé tartoznak a felületi feszültséget csökkentő epesavak, valamint számos hormon, pl. a hím és a női nemi hormonok és a mellékvese kéregállományának hormonjai.

Több, a nagyüzemi termesztésbe is bevonható növény termel olyan mennyiségű szteroidot, hogy ezek ipari előállításra is alkalmasak; pl. az élesztőgombákban nagyobb mennyiségben található ergoszterinből előállítható a D2-vitamin.

A gombák mikroszkopikus méretű, ivaros szaporítósejtje. Nagysága, színe és díszítettsége nagyon változatos és fontos határozó bélyeg lehet.

A megterheléssel járó, szinte számtalanul sokféle helyzet leírására – mely helyzetek egy adott szervezetben a normálistól eltérő viselkedéshez vezetnek – a növények esetében is a stressz kifejezést használjuk. Szó szerint véve a stressz különböző nyelveken nyomást, feszültséget, kényszert jelent. A szervezetben a stresszállapotot a stresszor váltja ki, ami nem más, mint a környezet egy eleme, ami a növény fiziológiájában olyan változást okoz, ami megváltozott környezethez való élettani alkalmazkodást eredményez. A stressz az a fiziológiai állapot, amelyben a növények növekedése, fejlődése és szaporodása a környezeti terhelés miatt a genomban meghatározott lehetőségek alatt marad.

A környezet egy eleme, ami a növény működésében kedvezőtlen, illetve fiziológiájában olyan változást okoz, ami megváltozott környezethez való élettani alkalmazkodást eredményez. 

A talaj termékenységének csökkenése szerkezeti, összetételi romlásának eredményeként.

A talaj felső részének rombolódása víz és szél által.

Talajképző tényezők (anykőzet, éghajlat, élő szervezetek, domborzat, emberi tevékenység, stb.) hatására végbemenő folyamat, amely alatt a talaj kialakul és fejlődik.

Talajkondicionáló készítmény: a talaj fizikai, kémiai, illetve biológiai tulajdonságaira kedvezően ható, iparilag előállított termésnövelő anyag

A légkör állapota, amikor több vizet már nem tud felvenni az adott hőmérsékleten.

A termésnövelő anyag gyűjtőnév sokféle terméket takar, a 36/2006 FVM rendelet megfogalmazása szerint a termésnövelő anyagok az alábbiak szerint csoportosíthatók: MŰTRÁGYÁK, SZERVES TRÁGYÁK, ÁSVÁNYI TRÁGYÁK, KOMPOSZTOK, GILISZTAHUMUSZOK, TALAJJAVÍTÓ ANYAGOK, TALAJKONDICIONÁLÓ KÉSZÍTMÉNYEK, MIKROBIOLÓGIAI KÉSZÍTMÉNYEK, TERMESZTŐKÖZEGEK, NÖVÉNYKONDICIONÁLÓ KÉSZÍTMÉNYEK, EGYÉB KÉSZÍTMÉNYEK. Az egyes terméktípusok egymással kombinálhatók, ekkor a készítmény megnevezésében előre kerül a legnagyobb arányban szereplő alkotórész (alaptípus). Ez a kategorizálás az engedélyezés számára elengedhetetlen, de a gyakorlat az anyagok hatásmódjára, várható hatására koncentrál. Gyakran különböző besorolású anyagokkal hasonló hatást, míg azonos besorolású anyagokkal egymástól nagyon különböző hatást lehet elérni.

A gombák különféle alakú, többnyire látható, a szaporodást szolgáló része. Ez a köznapi értelemben vett gomba. Gombafonalak összetömörülése, összeszövődése (lényegében gombaszövet), amelynek meghatározott helyén a gombafonalak egy részénél a végsejtek rendszerint rétegbe tömörülve spóraképző szervvé (tömlővé, illetve bazídiummá) alakulnak át és rendszerint ivaros folyamatok eredményeképpen spórákat hoznak létre.

A (C5H8)n összegképletű, izoprén egységekből álló vegyületeket terpéneknek, az ezekből levezethető szénhidrogéneket és oxigéntartalmú származékaikat terpenoidoknak nevezzük. Nevüket a görög terebinthosz (τερεβίνθινος = terpentinfa) és az izoprén összevonásából kapták.

Számos másodlagos növényi anyagcseretermék tartozik ebbe a vegyületcsoportba. Molekulaméret szerint halmazállapotuk szobahőmérsékleten folyékony vagy szilárd lehet, színtelenek és különböző színűek is lehetnek. Számos terpenoidtartalmú gyógynövényt és bizonyos terpenoidokat tiszta formában (pl. artemizinin, béta-szitoszterin, kámfor) is alkalmaznak a gyógyászatban.

Képes a megváltozott környezeti feltételekhez alkalmazkodni, illetve a külső hatásoknak ellenállni (pl. stressztűrő képesség)

Idő, amely szükséges a növény teljes életciklusához; a vetéstől az aratásig terjedő időszak.

Populációknak egymásra hatása, amellyel akadályozzák egymást a növekedésben, szaporodásban, elterjedésben, valamint az életfeltételek megszerzésében (pl. növényeknél a fény, állatoknál a táplálék megszerzése). Megnyilvánulhat különböző fajok közötti (interspecifikus) versengésben.

Hatása és következménye többféle lehet: szabályozza a populációk egyedszámát, eloszlását, sűrűségét; kialakítja a fajok ökológiai magatartását; hatékony tényezője az evolúciónak, mert alkalmazkodásra kényszeríti az arra képes fajokat, és az alkalmazkodásra képteleneket szelektálja (természetes szelekció).

Az a folyamat, melynek során az eredetileg egyforma, egynemű sejtek, szervek, szervezetek valamely sajátos feladatnak, szerepnek megfelelően átalakulnak, különféle alakot öltenek.

A differenciálódás eredménye a virágos növények virágjának kialakulása.

Sejtes szerkezettel nem rendelkező, önálló életre képtelen makromolekuláris rendszerek, melyek élőlényként csak akkor viselkednek, ha valamilyen élő sejtbe kerülnek. Méretük a fénymikroszkópos láthatóság alatt van, nanométeres nagyságrendűek, csak elektronmikroszkóppal vizsgálhatók.

Legfontosabb kémiai alkotórészük a nukleinsav és a fehérje, legtöbbjük más vegyületet nem is tartalmaz; de valamennyi csak egyféle nukleinsavat, ribonukleinsavat vagy dezoxiribonukleinsavat hordoz.

Kristályos állapotra jellemző szerkezetük is lehet, ebben a a helyzetben a legkedvezőtlenebb körülmények között is képesek fennmaradni. Anyagcseréjük nincs, önmagukban növekedni és szaporodni nem képesek.

Két jól elkülöníthető életszakaszuk van:

1. A sejten kívül, fertőzőképes, nukleinsavból és az azt körülvevő fehérjeburokból álló virion, ez a gazdaszervezeten kívül, meghatározott szerkezetű, fertőzőképes, kristályosítható, szaporodásra nem képes vírus, amely baktériumszűrőn átszűrhető.

2. A vegetatív vírus genetikai kóddal rendelkező vírus, a gazdasejt nukleinsav- és fehérjeszintézisét átalakítja, saját anyagainak szintézisét végzi a sejtben, ezzeal a gazdasejtben több száz új vírusrészecskét hoz létre, ezek ált. a gazdasejt lízisével jutnak ki.

Valamennyi obligát parazita. Szerkezetére a virion vizsgálatával derült fény; a virion közepén erősen felcsavarodott alakban van a nukleinsav, ezt egy globuláris fehérjealegységekből álló burok veszi körül; a gerincesekben előforduló vírusokat gyakran egy lepelszerű képződmény is körülveszi, ez fehérjéből és lipidekből áll.

A gazdasejt alapján megkülönböztethetők növényi, állati, labor vírusok, ez utóbbiak a bakteriofágok.

Rendszerezésük még napjainkban sem megoldott, a nukleinsav-komponensük alapján DNS-vírusokat és RNS-vírusokat lehet megkülönböztetni; használják a gazdaszervezet szerinti felosztásukat is, ezen kategóriákon belül számos kisebb csoportba sorolhatók.

Száraz területek életkörülményeihez szokott növények.

Klorofitokat és karotinoidokat tartalmazó vízi növények.

NÖVÉNYKONDICIONÁLÁS

Ha növénykondicionálóra van szüksége válasszon termékeink közül.
További információt az alábbi telefonszámon kaphat:

+36 70 298 6999vagy

lépjen velünk kapcsolatba

A weboldal cookie-kat használ. Részletek

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében, de nem tárolnak személyes információkat, adatokat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a „sütik” használatába. Kérjük, hogy kattintson az "Elfogadom" gombra, amennyiben böngészni szeretné weboldalunkat. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. A "sütik" használatáról és beállítási lehetőségéről a részletes ismertetőt az Adatvédelmi tájékoztató tartalmazza.

Bezárás